Címlap Váraink Csobánc A vár története

Csobánc Vár

Tartalomjegyzék
Csobánc Vár
2. oldal
Minden oldal

www.csobancvar.hu

Csobánc várát 1272-ben említi először egy oklevél, amely Sixtus esztergomi olvasókanonok királyi utasításra végzett birtokvizsgálatáról készült. Ennek során a keszi udvarnokföldeket, a hercegi és a káptalani szolgálónépek földjeit különítették el.
1300-ból ismert név szerint a vár első ura, a dél-itáliai eredetű Rátót nembeli Gyulafi Demeter, akinek leszármazottjai három és fél évszázadon át birtokolták a várat a hozzá tartozó váruradalommal együtt.
A vár XIV-XV. századi történetéről csak szűkszavú forrásokkal rendelkezünk. 1490 őszén a Magyarországra betört Habsburg Miksa csapatai a vár alatti „Via Magna” útvonalon haladtak, de ostromra nem került sor. A dunántúli védelmi hadműveleteket irányító, majd az ellentámadást vezető Kinizsi Pál fővezér utasítást küldött somlói várnagyának, Leányfalusi Ágostonnak, hogy haladéktalanul induljon Csobáncba és helyezze azt védhető állapotba. Az özvegy várúrnő, Gyulafi Lászlóné Gersei Pethő Katalin kisfiával és csekély számú várnépével a legjobbkor kapta e segítséget. Leányfalusi várnagy és katonái megjelenése után megtörtént a vár tervszerű megerősítése: „…edificiaque valde utilia in circuitum prefati castri nostri factis…”, igen hasznos épületeket emelt a vár körül. 1491 nyarán Kinizsi ellentámadása kisöpörte az ellenséges német-cseh erőket, így Csobánc is megszabadult az ostrom veszélyétől. Leányfalusi Ágoston Kinizsi engedélyével átadta a vár kulcsait Gyulafiné királyhű fivérének, Gersei Pethő Jánosnak.
A mohácsi csata és Buda török kézre jutása után Csobánc két világbirodalom, a Habsburg és az Oszmán Birodalom új határát vigyázó végvárláncolat egyik kicsi, de erős láncszeme lett. E tájon ez az új határ másfél évszázadon át a Balaton vize mentén húzódott, s Csobánc a közeli várak hadinépével vállvetve védelmezte a maradék országot, annak maradék népét.
Csobánc környékére először 1545-ben csaptak le a fehérvári bég lovascsapatai. A legpusztítóbb rajtaütés 1548-ban történt mely az egész Balaton-felvidéket vérbe és tűzbe borította. A törökök elleni védelem szervezése a bécsi Udvari Haditanácsból a generálátusokon keresztül történt. A Csobánchoz hasonló magánföldesúri várak saját pénzen tartott őrsége mellé királyi zsoldban álló gyalogosok és lovasok érkeztek. Csobánc és a szomszéd várak a győri generálátushoz, a Duna-Balatonközi Főkapitánysághoz kerültek.
Ezekben az években indult a pályafutása Gyulaffy István elsőszülött fiának, Lászlónak, aki rövidesen hírneves végvári tisztté, „versengős könnyűháti lovas vitéz”-zé és győzhetetlen bajvívóvá vált. A törökök hamar megtanulták és félték nevét s csak a „Magyar Akhillész”-ként emlegették. Harcolt mezei csatákban, portyákon, lesvetéseken, részt vett Hegyesd, Veszprém, Vitány, Gesztes és Tata visszafoglalási ostromaiban. Csobánc mellett ellátta Tihany majd Veszprém kapitányi teendőit, halálos bajviadalon ötször állt ki „nevezetes főtörökkel”, egyéb bajvívásainak számát pedig ő maga sem tudta. A kortárs vélekedés szerint: „úrban vakmerőbb vitézt Gyulaffy Lászlónál senki sem látott”. Csobánc várát két ízben védte meg rajtaütésszerű török támadásokkal szemben. Először 1554 novemberének elején egy öldöklő éjszakai harcban, amely után rövidesen leomlott a várfal egy tekintélyes szakasza, mint Nádasdy Tamás nádornak írta egyik levelében: „…ilyen szerencsétlen dolog esett rajtam, hogy Csobánc várának negyed része ki volna, az fala fondamentomból kidűlt…-…ím én az törést öreg fákkal becsináltattam mert még nagy kűfalt nem rakhatok, mert majd tél leszen…”
Katonai sikerei és növekvő hírneve hatására 1563 szeptemberében meghívást kapott Pozsonyba, I. Miksa magyar királlyá koronázásának ünnepségére, ahol az uralkodó aranysarkantyús vitézzé avatta. 1568-ban mégis felségsértési eljárás indult ellene, amely elől családjával együtt Erdélybe távozott, ahol János Zsigmond majd Báthory István szolgálatába állt, s mint az erdélyi mezei hadak főparancsnoka, az Erdélyi Fejedelemséget  megmentő kerelőszentpáli csata győztese, Szilágycseh mezővárosa, vára és 63 falu ura folytatta pályáját 1579. május 13-án bekövetkezett haláláig.